EnglishMagyar

A kulturális központ története


A Mindszenty József bíboros nevét viselő épület alapítását 1948-ban, a Páduai Szent Antal Katolikus Plébánia akkori vezetője, Gáspár Márton atya kezdeményezte, aki egy kulturális és szabadidős központot szeretett volna létrehozni a Windsorban élő magyarajkú katolikus közösség számára. A gyülekezeti adakozás és összefogás szép példájaként az épület kivitelezése mindössze három évet vett igénybe, így 1951-ben, anyák napján felavatásra került a Mindszenty Hall, amely a következő évtizedekben számos kulturális eseménynek adott otthont a Plébánia számára.   
Az épületet - amely eredetileg a Londoni Katolikus Püspökség tulajdonát képezte – négy évtizeddel később, 1988 december 1-jén a Windsori Magyar Keresztény Női Liga vásárolta meg. A Női Liga az épületet azzal a céllal vásárolta meg a Püspökségtől, hogy segítse a magyar kultúra és  hagyományok népszerűsítését,  valamint  lehetőséget adjon azok ápolására és gyakorlására a teljes Windsorban élő magyar diaszpóra  számára, felekezettől függetlenül. Az épület neve így 1988-tól Mindszenty Hall – Magyar Kulturális Központ lett. A Központ a 2000-es évek elején teljes körű felújításon esett át, amelyet közadakozásból finanszírozott a vezetőség. A tagok nagyvonalúságának köszönhetően az épület 2003 szeptember 13-án megújult belsővel nyitotta meg kapuit a környék magyarsága előtt.
 
A Mindszenty-Hall kulturális programja jelenleg is nagyon sokszínű - kis kivétellel - szinte minden héten kínál valamilyen magyar vonatkozású programot az érdeklődőknek.  Ezek egy része tematikus, minden évben visszatérő program.  Ilyenek a nemzeti ünnepekről való megemlékezések (március 15,  október  23,  augusztus  20.),  a  nemzeti emléknapok  (Magyar  Kultúra  Napja,  Költészet  Napja,  Magyar  Nyelv  Napja),  valamint  a különböző  hagyományossá  vált  bálok  (szüreti  bál,  szilveszter,  Erzsébet-Katalin  bál)  és ételvásárok  (hurka-kolbász  vásár,  süteményvásár).  A  tematikus  programokon  kívül  minden évben számtalan magyar koncert, színielőadás és filmvetítés kerül megrendezésre a Központban. Közelgő eseményeinkről Ön is tájékozódhat az „Események” menüpont alatt, valamint Facebook oldalunkon!